|
||||
 |
||||
|
Csökkennek a városi zöldfelületek. Megoldásként alkalmazzuk a már századok óta bevált módszert: tervezzünk saját privát parkot, azaz kertet a tetőre! Zöldtetőnek nevezzük azokat a növényzettel borított födémeket, ahol a kertészeti és a szigetelési rétegek szerves egységet alkotnak. Azért ez az elsőre bonyolultnak tűnő meghatározás, mert nem hívjuk zöldtetőnek, tetőkertnek azokat a teraszokat, lapos tetőket, ahová a nyári melegben egyszerűen kipakoljuk a cserepes, dézsás növényeinket, hogy egy kis zöld foltot teremtsünk magunknak. A tetők növényzettel való borítása nem mai találmány: több évszázadra visszanyúló hagyományai vannak, főleg a szélsőséges éghajlatú területeken, mint pl. az Északi-sarkkör vagy az Egyenlítő menti területek. Ez nem véletlen, hiszen hőmérsékletkiegyenlítő hatására már régen rájöttek: északon fűti, délen pedig hűti a zöldtetők alatt lakókat. A modern építészetben a XX. század elején La Corbusier alkalmazta a gyakorlatban is hitvallását, miszerint "Nem hagyhatjuk, hogy épületeink tetőfelületei csak a palák és a csillagok párbeszédére legyenek fenntartva." A zöldtetők típusai:
Kertészeti szempontból kétféle zöldtetőtípust különböztetünk meg. Az egyik az extenzív zöldtető, ahol 5-10 cm-es ültetőközegbe ültetjük a helyi klímában már bizonyítottan szárazságtűrő, ellenálló, évelő, főleg pozsgás növényfajokat. 
Intenzív zöldtetőről beszélünk a minimum 30 cm ültetőközegű, akár a talajszinti kerttel megegyező tetőkert kialakításakor. A kertészeti réteg vastagságának csak a statikai terhelhetőség szab határt, 1-1,5 m mély talaj esetén akár már kisebb fákat is telepíthetünk. 
|
Ajánlott könyveink 
|